Tudom, régóta nem jelentkeztem. A fotózásról olvasgattam, mert rájöttem, szeretném jobban megtanulni a beállításokat és a fogalmakat - a kicsi kompakton képességeit se használtam ki, mint kezdek rájönni. De ebben a témában még közel se tartok ott, hogy bejegyzést írhassak róla. Egyszerűen nem volt, ami megihlessen.
Tegnap tartották a 7. Föld Óráját. Ez a WWF nemzetközi kezdeményezése. Lényege, hogy minden év márciusának utolsó szombatján fél kilenctől fél tízig lekapcsolják a díszkivilágítást a csatlakozó városok. Idén nagyszombatra való tekintettel utolsó előtti szombaton került megrendezésre. A részt vevő háztartások feladata, hogy lekapcsolják a villanyokat.
Szerintem önmagában az, hogy lekapcsoljuk a lámpát, és helyette sötétben vagy gyertyafénynél netezünk, nem extra. Én úgy veszek részt, hogy fél kilencre kikészítek kettő gyertyát, meggyújtom őket és kikapcsolom a számítógépet. A ház bizonyos részeiről rálátni a Citadellára, a Vár felére és a Mátyás templom tetejére. Egy darabig nézni szoktam, amit nem látok: fenti nevezetességeket. Igazából azért a Gellért hegy látszik, meg a Várnál is sűrűbb a közvilágítás, így ilyenkor is tudni lehet, hol vannak ezek. :) Ha nem fázom, akkor még el szoktam merengeni kint - amúgy is elgondolkozó típus vagyok. Bemenve gyertyafénynél rajzolgatok vagy képeket nézegetek valami ismeretterjesztő könyvben. Évi 30-40 perctől nem romlik el a szemem, szerintem.
Erőltetni semmit se lehet és nem is szabad, de szerintem ez jó alkalom egy közös családi dumára, gyertyafénynél. Dumára, és nem arról, hogy ki megy bevásárolni, meg már megint rendetlenség van a gyerekek szobájában, meg hogy el van maradva az apuka a munkahelyén, és ehhez mit szól a főnök... Hanem hogy a kislánynak ki tetszik az iskolában, a fiú milyen eredményt ért el csapatával a meccsen, az apuka hova szervez közös kirándulást stb. De ez csak egy vélemény.
Ha a család nem kapható, ez van, ajánlom másnak is azért a magányos "gyertyafényezést". Ha más nem, merengjünk, ez is kell néha!!
Mi a lényege az egésznek? Legfőképpen a figyelemfelkeltés. Jobban kellene vigyázni a Földre, környezetünkre, és ennek érdekében mindenki tehet (erről korábban már írtam). Ahogy a médiában reklámozzák, az ismerősök mesélik egymásnak, hogy részt vesznek, már fel is hívják a figyelmet. Másrészt ez az óra alkalom lehet az elcsendesedésre. Gépet ki, tévét ki, és figyeljünk oda egymásra, vagy ha egyedül veszünk részt, akkor magunkra (sokan ezt se teszik meg). Például szőjünk tervet, hova akarunk kirándulni barátokkal vagy mi legyen az év futási rekordja stb.
Jaj! El ne feledkezzünk arról, hogy természetesen programokat is szoktak szervezni a nagyobb városok. Idén a WestEnd tetején volt egy kisebb műsor. Valahogy zsúfolt és kicsit fárasztó két hetem volt, így jómagam nem tudtam leszervezni, nem jutott eszembe idejében megkérdezni pár embert, hogy lenne-e kedvük jönni. Na majd jövőre. Bár, tavaly is ezt mondtam, hogy majd jövőre. De remélem, hogy jövőre már tényleg megkérdezek valakit. :)
Ti voltatok valami programon?
A Föld órája, valamint a WWF honlapja:
http://foldoraja.hu/
http://www.wwf.hu/
Ahogy én részt vettem, otthon (miután nem volt energiám, eszembe se jutott a kimozdulást leszervezni :D ):