Tapasztaltam magamon, hogy mikor a közeli parkon keresztül jöttem a villamosozás helyett tavasszal, akkor kicsit nyugodtabban, "lenyugodva" értem haza. Egyben kihasználtam a tavaszi első jó időket és gyönyörködtem a friss, virító világoszöld falevelekben. Sokan kutatták és figyelték már meg a fák, parkok, erdők emberre gyakorolt hatását, és azt tapasztalták, hogy a parkos területen fekvő, fákra néző ablakú kórház betegei gyorsan gyógyultak, vagy a zöld helyen levő iskola tanulói jobban tanultak. A parkokban rendszeresen sétálók zöme nyugodtabbnak és egészségesebbnek vallotta magát, mint a ligeteket kerülők. A fák nem mellesleg javítják a levegőminőséget, éneklő madaraknak adnak otthont, megkötik a port, valamelyest szigetelik a zajt.
Városi "gyerek" vagyok, aki ráadásul jelentős részben falun, nyaralóban nevelkedett. Így rengeteget számítanak nekem Budapest parkjai. Kijárok fotózni, olvasni, néha tanulni is, sétálni, kocogni ráadásul baráti találkozókat is szoktam parkokba szervezni, amolyan délutáni "piknikeket". Úgy érzem, hogy a parkban léttől jobb lesz a közérzetem, nyugodtabbá válok.
Az emberekben, legalábbis én úgy vettem észre, sokszor nem tudatosul a természet pozitív hatása. Szerintem megérné többet sétálni a zöldben, programokat szervezni oda. (A kutyák viszont egyértelműen szeretik: vígan futkosnak, ugrándoznak, játszanak egymással.) A zöld színnek már eleve nyugtató hatása van. Ezen felül szerintem a város zaja, a mulatók zaja, a rohanás és a partyk pörgése közepette kell a csendes, nyugodt kikapcsolódás is. Amikor nem ordítoznak körülötted, nem szól hangos zene, a járműveket valamennyivel halkabbnak hallod, és csiripelnek a madarak.
Érdemes "nem kinőni" a parkokból! Ne csak a kutyások és a kisgyermekesek élettere legyen! Érdemes gyönyörködni a tavak kacsáiban, a sirályokban, a kutyákban, a madarak énekében, a fura alakú fákban, egy kis jobb kedvet ad, feldob egy időre.
Ami a közbiztonságot illeti: nem minden park veszélyes! A Margitsziget és a Városliget nyugodtabb részei is biztonságosak, de szerintem az Orczy-kert, a Feneketlen-tó és a Tabán se veszélyes... Én személyesen a Népligetet is szeretem, nem is kicsit. Nagy és tényleg "parkszerű" park.